Az édesapja és a nagyszülei mindent megtesznek érte és két egészséges testvéréért, de ahhoz, hogy Botond napjait elviselhetõbbé tegyék, õssejt beültetésre volna szüksége. Ez három és fél millió forintba kerül, ami önállóan elérhetetlen volna a család számára.
Botondra és betegségére a megyei napilap, a Vas Népe hívta fel a figyelmet jótékonysági akciójával, ehhez csatlakoztak a körmendi a piros-feketék.
Az összegyûlt támogatást a csapat vezetõedzõje, Hencsey Tamás és válogatott játékosa, Ferencz Csaba ad át szombaton, kora délután a család otthonában. Botond és családja a pénz mellett egy, a játékosok által dedikált kosárlabdát is kapott emlékül.
Botond nagymamája elmondta, hogy – számunkra meglepõ módon – ez volt a legnagyobb összeg, amit kaptak, de a 3,5 millió forint már így is összejött a beültetéshez. Ehhez nagyon sok ember 5-10 ezer forintja kellett. Ugyanakkor az orvosok szerint akkor várható igazi eredmény Botond gyógykezelésében, ha az õssejt terápiát meg tudják ismételni. Ezért a család továbbra is számít az adományokra.
(A számlavezetõ bank az MKB, csekkes befizetés esetén pedig a Pannon Napilapok Bt.-t kell ráírni a csekkre a számlaszámon kívül.
A számlaszám: 10300002-10583146-49020043. Közlemény: adomány.)