Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!


Szezon értékelés és tervek Bebes Istvánnal
2014-06-11
A szezon közben a csapat mellé álló gyógyszergyártó cég, az Egis Nyrt. stabil hátteret adott a gárdának, amit értékelõjében az ügyvezetõ is hangsúlyozott. A klub és a cég kapcsolatáról a város polgármestere, Bebes István is bizakodva beszélt, de elõtte arról kérdeztük, hol tart a klub konszolidációja, hiszen a 2012-13-as szezon válság év volt Körmenden.
 – Amikor elindult az a folyamat, amelyben a csapat, a klub életben tartása mellett az adósságállományt is elkezdtük ütemterv szerint csökkenteni, akkor is azt mondtuk, hogy ez minden bizonnyal három esztendõt vesz majd igénybe. Mindenki azt szerette volna, hogy ennek mielõbb a végére érjünk, akár két esztendõ alatt, de ennek olyan korlátai voltak, amelyeket nem lehetett átlépni. Maradt még a harmadik évre is feladat, ami bizonyos mértékben megszabja azt a mozgásteret, amit használhatunk az elõttünk álló idényben. Azért úgy érzem, minden évben tudtunk egy picit elõbbre lépni a csapat anyagi hátterének a megteremtésében. Ezt most is meg fogjuk tudni tenni. Ez persze nem azt jelenti, hogy mostantól rendben van minden. Mindenki azért kell, hogy dolgozzon, hogy egy év múlva valóban azt mondhassuk: Nincs további ilyen típusú hátraléka a csapatnak akár az adóhatóság, akár a beszállítók vagy mások felé. Az érintettek tapasztalhatták, hogy a mögöttünk álló idényben csak nagyon ritkán, leginkább december környékén, és csak néhány napos csúszások történtek a kifizetésekben, alapvetõen mindent idõre teljesített a klub. A következõ szezonban is ez várható. Ebben nagyon sokat segített nekünk, hogy az Egis Nyrt. a csapat mellé állt, és mint fõtámogató nagyon sokat tett azért, hogy a nemzetközi kupában és a bajnokságban rendezett körülmények között szerepelhessen a klub. Én azt hiszem, hogy jól dolgoztunk együtt, és ennek nem az volt a fõ oka, hogy a csapat olyan eredményt ért volna el, amit mindketten szerettünk volna, hanem itt két olyan partnerrõl van szó, amelyek régóta együttmûködnek, ennek jegyében igyekeztünk közös nevezõre jutni. Ez jó esélyt teremt arra, hogy ebben a hónapban meg tudjunk állapodni a további együttmûködést illetõen. Erre a hónap végéig sor kerülhet, amirõl természetesen a klub vezetése tájékoztatni fogja a közvéleményt.
Én azt hiszem, hogy az Egis vezérkara és a város jól tud együttmûködni ebben a kérdésben. Ezt az is fémjelzi, hogy a sportcsarnok átépítéséhez az Egis megfelelõ anyagi hátteret biztosít. Bízunk abban, hogy a következõkben semmilyen gazdasági problémák nem fogják megzavarni ezt az együttmûködést. A keleti piacon tapasztalható feszültségek az Egisnek sem jönnek jól, de reméljük, hogy komoly fennakadást ez sem okoz.
 
Konkrét számokban megfogalmazható-e, hol tart az adósságkonszolidáció?
 
 – 150 milliós mínuszról indultunk két esztendeje, és minden évben a hátralék egyharmadának eltüntetését céloztuk meg. Az elsõ év az különösen nehéz volt, akkor nehezedett a legnagyobb teher a klubra, de azt is meg tudtuk oldani. A mai helyzetben úgy látom, hogy az eredeti tartozásállomány harminc százaléka áll még fenn, tehát valamivel kevesebb, mint egyharmad.
 
Megújul a sportcsarnok, amiben még jobb körülmények között lehetne nemzetközi kupamérkõzéseket is játszani. Milyen szándékai vannak a klubnak ez ügyben?
 
 – A honi szövetséggel folytatott elõzetes tárgyalások során megteremtettük a lehetõséget erre. Ehhez persze több feltételnek teljesülnie kellene. Ki kell derülnie annak, hogy hány helyre számíthatnak a magyar csapatok, és hogy a jogosultak közül melyek vállalják a szereplést. A nyolcadik hely alapból nem jogosít erre, ezért mások kezében van ilyen tekintetben a sorsunk.
 
A bajnokságban való szereplés kapcsán elsõsorban a felkészülés tekintetében kell elõre gondolkodnunk. A csarnok átadási határideje október 30., ezért jól ki kell találnunk a nyárvégi, õszi helyeket a csapat számára. Elképzelhetõ, hogy ötvözzük a hazai és más helyszíneket, hogy minél jobb körülményeket biztosítsunk. Itt arra is gondolhatunk, hogy a határ túloldalán, egy együttmûködés keretében a közeli Németújvár nyújtotta lehetõségeket is igénybe vegye a csapat, de arra is számíthatunk, hogy idehaza a Rendészeti Szakközépiskola csarnokában készül majd a gárda, feltéve, ha ott megvalósul a parketta felújítása.
Bízom abban, hogy a feltételek megteremtésével párhuzamosan az elõzõnél egységesebb, eredményesebb, minél szerethetõbb csapat áll majd össze az idényre. Ez legutóbb nem sikerült, ezzel mi is tisztában vagyunk, azon dolgozunk, hogy ez megváltozzon.
Fontos kérdés az utánpótlás helyzete. Érsek Istvánnal, a Törpördögök vezetõjével a klub irányítói közösen dolgoznak azon, hogy a fiatalok számára jövõképet tudjunk felmutatni. Jelen pillanatban három olyan fiatalról van szó, akik a felnõtt csapat közelébe kerülhetnek, beépíthetik õket a keretbe. Errõl szeretnénk megállapodást kötni velük, és azt szeretnénk elérni, hogy ne a menedzserek rángassák a körmendi utánpótlás tehetséges tagjait. A játékosok jól felfogott érdeke, hogy itthon biztosítsunk nekik megfelelõ lehetõségeket. Tudom, hogy sokan dolgoznak azért, hogy ez ne így legyen, akár Körmenden is, de azt gondolom, hogy nekünk az a fontos, amit nagyon helyesen a szurkolók is igényelnek, hogy a saját nevelésû játékosoknak itt tudjunk lehetõséget, hosszabb távú perspektívát biztosítani.
 



Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /