Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!


Hencsey Tamás a három kiemelt fiatallal való munkáról
2014-07-08
Ahogy hétfõn közölte a klub, amatõr szerzõdést kötött három saját nevelésû, utánpótlás korú játékossal, Doktor Péterrel, Molnár Leventével és Németh Ákossal. A fiatalokkal a mindennapi edzésmunka mellett Hencsey Tamás fog külön foglalkozni. Az õ véleményét kértük arról, miért épp ezt a három játékost választották ki, és mit jelent a különmunka.
 – Jelen pillanatban õk hárman emelkednek ki saját korosztályukból. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lennének még ügyes játékosok a társaik között, de most õket választottuk ki. Ugyanakkor ebbe a csoportba bármikor be is lehet kerülni, és ha valaki nem úgy dolgozik, akkor ki is kerülhet onnan. Keményen kell dolgozniuk majd, de a program még nem pontos, hiszen sok egyeztetésre lesz szükség a fiúk iskolai elfoglaltságai miatt.
Az biztos, hogy olyan munkát kell együtt végeznünk, amire ha késõbb visszapillantunk, akkor elmondhassuk, hogy mindent megtettünk a célunk érdekében, hogy belõlük jó játékos legyen.
 
Ez külön kondicionális munkát jelent, vagy mást is?
 
 – Mindent, ami a játékkal kapcsolatos! Külön kondicionáló edzések is várnak rájuk, bár ezt Szekeres Péterrel már a korosztályukban is elkezdték, az hetente háromszor meg is marad a számukra, ugyanakkor az esti csapatedzések mellett legalább kétszer, de inkább háromszor technikai dolgokkal is kell foglalkoznunk. Én azt szeretném, és talán ez a tervem is megvalósul, hiszen Érsek Istvánnal, az utánpótlás egyesület elnökével már beszélgettem is errõl, hogy egy pszichológust is foglalkoztassunk, hogy megpróbáljunk mindent mögé tenni a fiúknak ahhoz, hogy fejlõdhessenek, minél jobb játékossá váljanak és a felnõtt csapatnak is hasznára lehessenek.
 
Mennyi idõre szól ez a munka? Egy esztendõre?
 
 – Nem, hiszen ezek a fiúk most 16 év körül vannak. Szerintem két-három év kell ahhoz, hogy megfelelõ szintre hozzuk õket. Szeretnénk, hogy mire 19 évesek lesznek akkora már meg legyen a lehetõsége annak, hogy odakerülhessenek a felnõtt csapathoz. Hogy kondicionálisan, technikailag, játéktudásban és fejben is ott legyenek a felnõttek szintjén. Utóbbi miatt szeretném, hogy pszichológus is részese legyen a munkánknak, mert ez lehet az a része a felkészítésnek, amiben mi még talán hátrébb vagyunk más országokhoz képest. Gyakran kérdezik az emberek, hogy mi az oka annak, hogy máshol 17-18 évesen már ott vannak a fiatalok a legjobbak között. Hát talán éppen ez!
Ezek a srácok korukat tekintve, és a szó szoros értelmében még gyerek, ugyanakkor az edzésen és a pályán már felnõttnek kellene lenniük. Ezért úgy szeretnénk végezni ezt a munkát, hogy minden egyes elemet a helyére tegyünk, az eredményesség érdekében. Ne felejtsük el, hogy valóban vannak tehetséges fiataljaink, de azért az utánpótlás és a felnõtt csapat munkája között jelentõs az ugrás! Nem olyan egyszerû, hogy tegyük oda a padra, aztán majd jó lesz a nagycsapatban is. Nem könnyû ezt a szintkülönbséget átlépni, ebben igyekszünk segíteni ezzel a különmunkával a csoport tagjainak. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy bármelyikük két-három éven belül ne ülhetne oda a felnõtt csapat kispadjára, hiszen Doktor Péter már az elõzõ szezonban is lehetõséget kapott erre. De a közös munka hatására minden bizonnyal még erõsebb játékosként tehetik majd ugyanezt.
 
A múlt hét utolsó napján kiderült, mely csapatokkal kell felvennie a versenyt az Egis Körmendnek az EuroChallenge sorozatban. Bár még mindenütt alakulnak a keretek, mégis hogyan látod, milyen csoportba kerültünk?
 
 – Két nehéz ellenfelet biztosan kaptunk. Kezdhetjük az észtekkel, a Tartu csapatával. Õk a saját bajnokságukat egész évben vezették, igaz a döntõben kikaptak. Ugyanakkor meneteltek az EuroChallenge-ben, kétszer is csoportelsõk lettek, a Szolnok tudta megállítani õket a négyes döntõ elõtt, 2-1-re. Ismerve az Olaj legutóbbi keretének játékerejét, és hogy csak õk tudták útjukat állni, valószínûsíthetõ, hogy nem gyenge csapat. Ráadásul két külföldi kivételével helyi játékosokkal jutottak el odáig. Biztosan erõs ellenfelek lesznek.
Mint ahogy a bolgárok is. Õk is csak a bajnoki döntõben buktak el a hazájukban. Náluk már négy vagy öt külföldi szerepelt és két bolgár válogatott kosaras is van a keretben, õk is valószínûleg nagyon erõsek lesznek.
A román csapatok pedig kicsit sötét lónak számítanak, hiszen ott folyton változik, hogy hány légióst alkalmazhatnak. Lehet öt, de ki tudja, ebben a szezonban akár hat külföldi is a keretekben. Õk legutóbb a bajnokságban nem szerepeltek túl jól, viszont megnyerték a kupát, õket sem lehet lebecsülni. Nagy csata várható, de az erõviszonyokról még nehéz beszélni, hiszen nálunk sem végleges a keret. Az biztos, hogy azon leszünk, hogy a legutóbbinál mindenképpen jobb eredményt érjünk el.



Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /